SYM márkaszerviz

SYM-esedésünk igaz története

Előre bocsájtanám, hogy alapjában véve nem szeretem a robogókat. A sok burkolat miatt nehéz őket szerelni és a műszaki egyensúlyuk is elégé instabil. Ez konkrétan azt jelenti, hogy hiába csináljuk meg őket a legjobb tudásunk szerint, 10-12e km múlva maguktól szétesnek. Továbbá azt is el kell mondanom, hogy kb 1 évvel ezelőttig azt sem tudtam, hogy létezik a SYM.

SYM Joymax GTS EVO 250

Ezek fényében érthető, hogy mikor Domokos barátom megkeresett a Sym robogók szervizelése miatt, meglehetősen elutasítóan viselkedtünk Vele. Szerencsére azonban Ő nem adta fel ilyen könnyen és addig győzködött, amíg a végül belementünk. Az első meglepetés akkor ért minket, amikor megláttuk a gépet, ugyanis sokkal rosszabbra számítottunk! Kifejezetten jól nézett ki és nyoma sem volt rajta a “távolkeleti-dizájn”-nak. Minden ott volt rajta, ahol kell, az idomok szépen passzoltak, még a kicsit “túl karácsonyfa” műszerfal is jól állt neki! Ám ez még azért kevés volt ahhoz, hogy eloszlassa nem csekély előítéletünket, így hát kikötöttük: ha a szétszedése után kiderül, hogy ez is csak egy, az itt lerakott keleti szemétből, barátság ide vagy oda, jó Domokosunk küzdhet egyedül a szerkentyűivel…

A második (és talán még nagyobb) meglepetés akkor ért bennünket, amikor az összes idomjától megfosztottuk a gépet: egy jól átgondolt, szépen megcsinált, igen masszív váz, futómű és motorblokk tárult a szemünk elé.

SYM blokk

A maradék pesszimizmusunkat elővéve lebontottuk a motorfedeleket, de ott is csak hasonlóan jó minőségű anyagot és kidolgozást találtunk! Ekkorra már Ati kollégám is bekapcsolódott a munkálatokba és mindenki legnagyobb meglepetésére többször is elismerően hümmögött. (ez azért is ért váratlanul minket, mert szeretett Atink egy köztudottan igen ritka, ámde annál kellemetlenebb, “Csájnikusz Allergikusz Vonyítikusz”* nevű betegségben szenved!)

Ezek után már mindent elhittünk Domokos barátunknak, aki a motorkölcsönzőjében gyakorlatilag nagyszerviz-mentesen 60-80e km-t futott SYMekről mesélt…! Mondanom sem kell, hogy innen már egyenes út vezetett a márkaszervizjog megszerzéséhez, amit azóta is büszkén vállalunk! Pozitív véleményünk az elmúlt egy évben csak tovább erősödött és bár nekem robogó ingyen sem kellene, de azt bátran állíthatom: ha valakinek egy megbízható és olcsón fenntartható nagyrobira van szüksége, nyugodtan szerezzen be magának egy jó kis SYM-biótát…!

Hivatalos szakvéleményünk:A SYM az Európát elárasztó fémhulladékokat mindenben messzemenően felülmúlja, de a szamurájkardosokat még nem tudja lepipálni. Viszont a makarónievők valószínűleg már sebesre vakarták miatta a fejüket…!

Üdvözlettel:

Szatmári László
ügyvezető
Team Kawaszati - 1986

U.i.: további információk a www.symrobogo.hu oldalon :)

* = A Csájnikusz Allergikusz Vonyítikusz (C.A.V.)szindróma. Ennek a kórnak fő tünete, hogy ha a beteg egy bizonyos gyártó motorjaihoz 3 méternél közelebb kerül, (először gyengén, majd a távolság csökkenésével egyenes arányban erősödően) artikulálatlan ordítozásba kezd! Ha az allergén járművet nem távolítják el időben, vagy ha a távolság a kritikus 1 méter alá csökken, az ordítás jól kivehető folyamatos szitkozódásba, végső stádiumként pedig kontrollálatlan csapkodásba vált át! Jelenleg ismert ellenszere nincs, de egyes ellenőrizetlen források szerint a végső stádiumba ért beteg fejbeütése átmeneti enyhülést hozhat.

Sym - Engine of Life